Szóval a kutyaharapás következtében kénytelen voltam TB által nyújtott előnyöket élvezni. Először is a sürgősségin élvezhettem az ellátást, ahol megkaptam a tetanuszt és az orvos uracska szikét kért, hogy kivágja a harapás által érintett területeket. Én meg néztem ijedten körbe hogy miiiiiiiivan, most akkor vagdosni fognak?
A nővérke látta az ijedtségemet, ezért megnyugtatott, hogy nem fogok érezni semmit. Nos, fájdalmat valóban nem éreztem, de a nyesést azt igen. Fura volt így fájdalom nélkül érezni.
A háziorvostól veszettség elleni injekciót is kaptam, de amikor megkérdeztem meddig lesz hatása, azt a választ kaptam, hogy elég sokáig.
????
Mi az hogy elég sokáig?
Ezután még egy hétig jártam minden nap kötéscserére, de a 2. napon már figyelmeztettek, hogy lehet hogy be kell feküdnöm. Ez igen letaglózóan hatott rám, hiszen utálom a korházakat, a sok beteg ember látványát, és azt a legjobban, hogy most én is ugyanolyan beteg ember lettem. Szóval ezután pakkal jártam a kontrollra, hátha nem engednének haza. Végül természetesen műtét lett belőle, mégpedig a seb tisztítása mellett egy jó kis bőrplasztika. Mondjuk mire odáig jutottam, már egész megbarátkoztam a gondolattal.
Napló a kórházból:
Ez az utolsó éjszakám (remélem) a kórházban, és nem tudok aludni.
Ennek az az oka, hogy éjszakás a szakállas nővér, aki a legjobbfej a nővérek közül. Nemcsak azért lopta be magát a szívembe, mert mindig mosolyog, és vicces és helyes, hanem mert a legemberségesebb is.
Kiengedett ugyanis wc-re akkor is, amikor a többi nővér a felkelési kísérleteitemet egy feküdj felkiáltással húzták keresztbe.
Második kedvencem a műtősfiú a Gergő volt, aki majdnem hogy az egyetlen volt a kórházban, aki bemutatkozott és kezet fogott velem. Ja és azt se felejtsük el, hogy olyan jó volt ölelgetni őt :)
Persze meg kell említenem a kedvenceim között a dokit is, aki műtött. Nem azért, mert bemutatkozott volna, vagy ellátott volna információkkal a műtéttel kapcsolatban, hanem mert olyan irigylésreméltóan nyugodt volt mindig. El is neveztem őt dr. Buddhának. Van mondjuk egy külső hasonlóság is, mert kopaszodik is meg kicsit pocakos is, de azért mégiscsak a buddhás hozzáállása tetszett. Én is szeretnék ilyen nyugodt maradni minden helyzetben. (Egy kötéscsere alkalmával azért észrevettem, hogy ő sem mindig ilyen nyugodt, izgult egy kicsit ő is nehogy a nővér lehúzza az új bőrömet a kötéssel együtt).
További köszönet illeti még Dr. Feszesfenekű Ferencet (a látványért).
Illetve Dr. Barnalegényt, vagyis Dr. Flörtkirályt, vagyis Dr. Miaf*sznakjönnekhozzámabetegek,maradnainkábbotthonaseggénazösszesegytőlegyig-et, mert ő volt a legmókásabb mind közül.
Ja, és akkor még meg kell említenem a szobatársamat is, a szupermamit. Egy tipikus morgós mamika, aki már régóta bent van, és persze mindenkiről tudja, hogy mi baja, és ha akció van, ő az első, aki lát hall és érzékel mindent. Akkor is lement fényképezkedni persze, amikor jött a mentőhelikopter. Minden potya falatot, egy-egy kóbor szelet kenyeret összegyűjt, a káposztástésztámra is lecsapott már akkor, amikor én még azt sem tudtam, hogy az lesz az ebéd. Ő persze valami 6. érzékkel, rögtön megérezte, hogy én nem szeretem és elkérte az adagom. Szerintem soha nem fog meghalni, csak véletlenül fogják felravatalozni, és ő a szertartás felénél felkel majd és azt mondja majd, hogy na jól van, elég ebből a komédiából, kezdődjön már a tor inkább, mert éhes vagyok! Ja és most, hogy látja hogy írok (ezt még a kórházban írtam valami papírfecnikre), megkérdezte, hogy na mivan, POLITIZÁÁÁSZ?
Amúgy talpraesett öreglánynak tűnik, csak a tekintetétől félek néha. Úgy tud rám meredni, pislogás nélkül, hogy már ijesztő.
És ilyen lett:
(Hogy milyen volt, az az előző bejegyzésből kiderül)
A nővérke látta az ijedtségemet, ezért megnyugtatott, hogy nem fogok érezni semmit. Nos, fájdalmat valóban nem éreztem, de a nyesést azt igen. Fura volt így fájdalom nélkül érezni.
????
Mi az hogy elég sokáig?
Ezután még egy hétig jártam minden nap kötéscserére, de a 2. napon már figyelmeztettek, hogy lehet hogy be kell feküdnöm. Ez igen letaglózóan hatott rám, hiszen utálom a korházakat, a sok beteg ember látványát, és azt a legjobban, hogy most én is ugyanolyan beteg ember lettem. Szóval ezután pakkal jártam a kontrollra, hátha nem engednének haza. Végül természetesen műtét lett belőle, mégpedig a seb tisztítása mellett egy jó kis bőrplasztika. Mondjuk mire odáig jutottam, már egész megbarátkoztam a gondolattal.
Éjjeliszekrénybe épített bárpult :)
(infúziós szívószállal)
Napló a kórházból:
Ez az utolsó éjszakám (remélem) a kórházban, és nem tudok aludni.
Ennek az az oka, hogy éjszakás a szakállas nővér, aki a legjobbfej a nővérek közül. Nemcsak azért lopta be magát a szívembe, mert mindig mosolyog, és vicces és helyes, hanem mert a legemberségesebb is.
Kiengedett ugyanis wc-re akkor is, amikor a többi nővér a felkelési kísérleteitemet egy feküdj felkiáltással húzták keresztbe.
Második kedvencem a műtősfiú a Gergő volt, aki majdnem hogy az egyetlen volt a kórházban, aki bemutatkozott és kezet fogott velem. Ja és azt se felejtsük el, hogy olyan jó volt ölelgetni őt :)
Persze meg kell említenem a kedvenceim között a dokit is, aki műtött. Nem azért, mert bemutatkozott volna, vagy ellátott volna információkkal a műtéttel kapcsolatban, hanem mert olyan irigylésreméltóan nyugodt volt mindig. El is neveztem őt dr. Buddhának. Van mondjuk egy külső hasonlóság is, mert kopaszodik is meg kicsit pocakos is, de azért mégiscsak a buddhás hozzáállása tetszett. Én is szeretnék ilyen nyugodt maradni minden helyzetben. (Egy kötéscsere alkalmával azért észrevettem, hogy ő sem mindig ilyen nyugodt, izgult egy kicsit ő is nehogy a nővér lehúzza az új bőrömet a kötéssel együtt).
További köszönet illeti még Dr. Feszesfenekű Ferencet (a látványért).
Illetve Dr. Barnalegényt, vagyis Dr. Flörtkirályt, vagyis Dr. Miaf*sznakjönnekhozzámabetegek,maradnainkábbotthonaseggénazösszesegytőlegyig-et, mert ő volt a legmókásabb mind közül.
Ja, és akkor még meg kell említenem a szobatársamat is, a szupermamit. Egy tipikus morgós mamika, aki már régóta bent van, és persze mindenkiről tudja, hogy mi baja, és ha akció van, ő az első, aki lát hall és érzékel mindent. Akkor is lement fényképezkedni persze, amikor jött a mentőhelikopter. Minden potya falatot, egy-egy kóbor szelet kenyeret összegyűjt, a káposztástésztámra is lecsapott már akkor, amikor én még azt sem tudtam, hogy az lesz az ebéd. Ő persze valami 6. érzékkel, rögtön megérezte, hogy én nem szeretem és elkérte az adagom. Szerintem soha nem fog meghalni, csak véletlenül fogják felravatalozni, és ő a szertartás felénél felkel majd és azt mondja majd, hogy na jól van, elég ebből a komédiából, kezdődjön már a tor inkább, mert éhes vagyok! Ja és most, hogy látja hogy írok (ezt még a kórházban írtam valami papírfecnikre), megkérdezte, hogy na mivan, POLITIZÁÁÁSZ?
Amúgy talpraesett öreglánynak tűnik, csak a tekintetétől félek néha. Úgy tud rám meredni, pislogás nélkül, hogy már ijesztő.
És ilyen lett:
(Hogy milyen volt, az az előző bejegyzésből kiderül)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése